Feliratkozás hírlevelünkre:
Telefonos ügyfélszolgálat időpontja: hétfőnként 14-18 óráig, Farkasné Szigeti Valéria, +36 30/266-0717.
Észrevételeit, kérdéseit a weboldalon található „Írjon nekünk” menüponton keresztül is megteheti, felteheti.
Projektmenedzser: K&Z Horizontál Beruházásszervező Kft.
A kecskeméti székhelyű társaság 1995-ben jött létre.
A cég tevékenységének fő célja, hogy önkormányzati gyakorlata és tapasztalata alapján útmutatást adjon a különböző forrásokból megvalósuló beruházásokhoz, az előkészítéstől a közbeszerzési eljárás lefolytatásán keresztül a lebonyolításig.
A K&Z Horizontál Kft. fontosnak tartja, hogy elősegítse az önkormányzatok, kistérségek, városok európai uniós felzárkóztatásához elengedhetetlenül szükséges környezetvédelmi és egyéb fejlesztési beruházások megvalósítását.
A társaság a felhalmozott gyakorlati tudásának köszönhetően nagy hatékonysággal tudja összefogni a különböző érdekek mentén mozgó egyes önkormányzatokat, résztvevőket, és gyakorlati tapasztalatainak alapján sikeresen tudja közös nevezőre hozni, egységes tervek mentén együttműködésre ösztönözni a sok esetben egyébként önállóan fellépő szereplőket. Lényeges, hogy az önkormányzatok széles körű szakmai segítségre számíthatnak kezdve a pályázati, terveztetési, engedélyeztetési tanácsadástól az esetleges közbeszerzési kérdésekig.
A K&Z Horizontál Kft. az eltelt 15 évben közel 100 milliárd forint értékű közbeszerzés lebonyolításában működött közre és kiemelkedő referenciákra tett szert, elsősorban önkormányzati közműberuházások komplex lebonyolításának terén.
„A Kecskeméti agglomeráció szennyvízelvezetési és tisztítási rendszerének fejlesztése” projekt teljes projektmenedzsmentjét a K&Z Horizontál Kft. látja el, a projekt vezető projektmenedzser pedig Zetkó Imre ügyvezető.
K&Z Horizontál Kft.
6000 Kecskemét
Szövetség tér 5
Postafiók 611
További információk: www.kzhorizontal.hu
Tel: 00 36/ 76 500-890, 76 500-890
Fax: 00 36/ 76 500-891, 76 500-891
Kivitelező megnevezése és adatai: KECSKEMÉT PENTA-OMS Konzorcium nevében Penta Általános Építőipari Kft., mint konzorciumvezető.
OMS-HUNGÁRIA Kft.
A tatai székhelyű OMS-Hungária Kommunális Szolgáltató Kft. 85 éves működése során mindig is az egyszerű és üzembiztos technológia kialakítására törekedett.
A vállalat egyik fő profilja a községi és városi csatornamű rendszerek megvalósítása. Nyújtott szolgáltatásaik listájába a 100. 000-es lakosú városok számára készített a legújabb európai és német hatósági követelményeknek megfelelő szennyvíztisztító berendezések éppúgy beletartoznak, mint a közepes ill. kistelepülések számára kidolgozott kompakt szennyvíztisztítók.
Az OMS megalakulása óta több mint 1000 km csatornahálózat megépítése fűződik a nevéhez.
A munka során kiemelt szerepet kap, hogy az elérhető legmodernebb technológiát alkalmazza a vállalat.
OMS-Hungária Kft.
2890 Tata
Bacsó Béla út 37.
Tel: 06-34-487-869
PENTA Kft.
A Penta Kft. munkatársi, baráti összefogásból alakult meg 1990-ben a szakmai tisztesség, a józan kockázatvállalás és a gazdasági önállóság igényével. Tevékenységi körük alapvetően és csaknem teljes körűen a mélyépítési kivitelezés: közművek, utak, díszburkolatok, hulladéklerakók építése, rekonstrukciója, szennyvíztelepek kivitelezése, valamint a vezetékes távközlési és kábeltelevíziós hálózatok építési és fenntartási munkái.
Az állandó minőség és környezetvédelmi követelmények betartása érdekében Társaságuk az ISO 9001 és az ISO 14001 és az OHSAS 18001 szabványok szerinti nemzetközi tanúsításokkal rendelkezik.
További információk: www.pentakft.hu
Penta Általános Építőipari Kft.
2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/E.
Telefonszám: +36-28/52-90-50
Fax: +36-28/52-90-70
E-mail: iroda@pentakft.hu
Grontmij Canor Beruházó, Tervező és Szolgáltató Kft.
1125 Budapest, Nógrádi u. 8.
A Grontmij Canor Kft. 1996-ban alakult. Tevékenysége: építőipari és környezetvédelmi mérnöki szolgáltatás. Profilján belül három fő szakterület különböztethető meg: (1) építészeti és mérnöki tervezés, (2) projekt menedzsment, műszaki ellenőrzés és műszaki szakértés, (3) környezetvédelmi szakértés.
Szakmai állománya építészekből, építő-, gépész-, villamos- és környezetvédelmi mérnökökből, mérnök-közgazdászokból, igazságügyi szakértőkből áll. Munkatársai beszélik a szakmai angol nyelvet. A cég rendelkezik teljes tevékenységére kiterjedő szakmai felelősség biztosítással és tanúsított ISO 9001-es minőségirányítási rendszerrel.
A Grontmij Canor Kft. legjelentősebb megbízói: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, TESCO, Associated Newspapers Group, Ringier Kiadó, Bosch, General Electric, SAMSUNG, LEXMARK, SODEXHO.
A cég referenciái között jegyezzük számos ipari épület, több nyomda, szerkesztőségi épületek, és 15 működő TESCO Áruház beruházás lebonyolítását.
A Grontmij Canor Kft. 2001 júliusától dolgozunk ez európai közösségi beruházások terén: ekkor kezdte meg PHARE program keretében Magyarország összes kommunális hulladéklerakójának (kb. 2800 db) állapotfelmérését. 2003-tól Hajdú-Bihar-megye 3 új, ISPA-finanszírozású kommunális hulladéklerakójánál lát el FIDIC mérnöki feladatokat a holland Grontmij mérnöki irodával. 2004-től a Soproni, 2005-től a Szombathelyi és 2006-tól a Kecskeméti regionális szennyvíztisztító és csatornahálózat projekteken tölt be FIDIC Mérnöki szerepet.
Pénzintézetek és magánbefektetők részére közel 100 000 m2 összterületen végzett épület-auditálását (műszaki állapotvizsgálatot). A cég tervezési portfoliójában szerepelnek szállodák, éttermek, termál fürdők.
További adatok és referenciák: www.canor.hu
Grontmij Canor Kft.
1125 Budapest, Nógrádi utca 8.
Tel: (1) 302 6610, (1) 302 8910, (1) 302 8911
PR és tájékoztatás
Ferling PR Tanácsadó és Szolgáltató Kft., 1991-ben alakult és folyamatosan fejlődött. Vidéki PR- és kommunikációs ügynökségként mára az ország egész területén megtalálhatóak ügyfelei, partnerei. Komplex PR-szolgáltatást nyújt a kutatástól a kreatív ötletig, a nyomdai kidolgozástól a sajtókapcsolatokig; szolgáltatásai minőségét - munkatársai szakképzettsége és lelkiismeretessége mellett - szigorú technológiai előírások garantálják. A cég a szolgáltató, energiatermelő, illetve a környezeti hatások tekintetében meghatározó tevékenységet folytató cégek kommunikációjában különleges tapasztalatokkal rendelkezik.
Ferling PR Kft.
7621 Pécs, Mária u. 8.
Tel: (72) 512-370
Fax: (72) 518-269